Mesterházi József, a MÁSZ állatfotósa

1957-ben született Ajkán. Nagyvázsonyban nőtt fel, és a mai napig ott él családjával. Sopronban az Erdészeti Technikumban érettségizett 1976-ban, majd 1978-ban erdészeti és vadászati technikus minősítést szerzett. Első és egyetlen munkahelye a Balatonfelvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság volt. 2021-es nyugdíjba vonulásáig kerületvezetőként dolgozott a balatoncsicsói erdészkerületben. 1997-től a monostorapáti erdészet területének hivatásos vadásza is volt. Emellett három évtizede családi vállalkozásban fatelepet is működtet Nagyvázsonyban. Nős, három felnőtt lánya van. Munkáját 2019-ben a földművelésügyi miniszter oklevéllel ismerte el. A köztársasági elnök idén március 15. alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt­tel tüntette ki a balatoncsicsói erdészkerület erdő- és vadgazdálkodási egyensúlyát több mint négy évtizede szolgáló munkája, valamint a természet szeretetére indító fotós tevékenysége elismeréséül. Képeivel 2018 óta rendszeresen illusztráljuk a Magyar Állat­tenyésztők Lapját, amelyek között számos címlap is megtalálható. 

A vadászat, az állatok és a természet szeretete öröklött vagy inkább kialakult az évek során?
Édesapám a kab-hegyi erdészet fővadásza volt, két fivéremmel kisgyerek korunktól jártunk vele az erdőre. Annak idején két lovas fogata volt az erdészetnek, amivel a vadaknak takarmányt és a kilőtt terítéket szállított ák. A lovaskocsin és télen a lovasszánon is külön hely volt nekünk, gyerekeknek kialakítva. Ezek sokszor egész napos túrák voltak. Reggel Édesanyánk gondosan becsomagolta az elemózsiát, amit napközben elfogyasztott unk. Annyira
szerettük az ilyen napokat, hogy amikor vendégeket vitt Édesapánk, pityeregtünk, ha mi nem mehettünk vele. Nagyvázsonyban a Zichy-kastély épületében volt az erdészet irodája és a szolgálati lakás is, ahol laktunk. Lovak, kutyák vettek körül bennünket az udvaron, a lóistálló az udvar másik oldalán volt. Bátyám, Édesapám nyomdokán fővadász lett ugyanott, ahol ő, én pedig a szomszédban lettem kerületvezető erdész, majd hivatásos vadász, és az öcsénk is vadászik. Belénk ivódott a házi- és a vadállatok, valamint a természet szeretete és tisztelete.

A természetfotózást hogyan és mikor kezdte?
Másodikos koromban kaptam az első gépemet, ami egy szovjet Skolnyik típusú fényképező volt. Ezzel sikerült pár jó képet csinálnom. Harmadikos koromban beiratkoztam az általános iskolában működő fotószakkörre, ahol Margó tanárnéni, akinek ezért a mai napig hálás vagyok, megtanított a nekünk a fotózás alapjait és a képkidolgozás csínját-bínját. Szerencsés vagyok, hogy Nagyvázsonyban már a hatvanas évek végén ilyen lehetőségünk volt és a későbbi fotós pályafutásomat is Margó néninek köszönhetem. Onnantól mindennapos lett az életemben a fotózás. Az erdészeti technikumban fotószakkört vezettem és a munkába állásom után is rendszeresen fotóztam. Az akkori főnököm megkért, hogy küldjek képeket illusztrációnak az akkor Erdő címen megjelenő, 1990-től újra Erdészeti Lapok nevet viselő szaklap számára. Ez inspirált, hogy mindig jobb és jobb képeket készítsek. Később már pályázatokra is küldtem be a fotóimból.

Egy ideje részt vesz az Alföldi Állattenyésztési Napokon, ahol a Magyar Állattenyésztők Lapja számára sok kiváló képet készített már. Mi a jó állatfotó titka?
Akkor tudok jó képet készíteni, ha sikerül elkapnom azokat a pillanatokat, amikor az állat önmagát adja, megfeledkezik a közönségről, vagy amikor harmóniában van a gazdájával, a felvezetőjével. Ettől lesz egyedi a kép.