Az agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében, a 2019-ben meghirdetett támogatás mértéke 200.000 forintról 500.000 forintra nő.
A NÉBIH hivatalosan is ASP-vel fertőzött területnek nyilvánította a főváros felét és a budai agglomerációt. Így Dunántúl is érintett lett az afrikai sertéspestis-járványban.
A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Az OMÉK-on tegnap ünnepélyes keretek között írta alá Dr Wagenhoffer Zsombor, a MÁSz ügyvezető igazgatója a MÁSz nevében együttműködési megállapodást a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (NYTT) elnökével Juráskó Róberttel.
Idén egy újfajta OMÉK-ot kellett szerveznünk. A kiállításon a meghatározó fajták, fajtakonstrukciók és hibridek egy-egy csoportját, illetve egyedét mutatjuk be.
Az állattartók és a hatóság közös érdeke, hogy annak veszélyét, hogy az ASP vírus megjelenjen a házi sertés állományokban, a lehető legalacsonyabb szinten tartsák.