Arcél interjú Dr. Estók Jánossal

Budapesten született 1958-ban. Az ELTE-n szerzett magyar-történelem szakos bölcsész oklevelet, majd doktori (1991) és kandidátusi (1995) tudományos fokozatot. Kutatási területe a mezőgazdasági gépgyártás. A magyar mezőgazdasági gépgyártás története 1944-ig című könyve máig az egyetlen a tárgykörben készült tudományos monográfia. Először gimnáziumban, majd az ELTE Tanárképző Karán tanított. 2003-tól az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének oktatója. 2009-től a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató helyettese, 2014-től főigazgatója. Tagja a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségének, főszerkesztője az MTA tudományos folyóiratának, az Agrártörténelmi Szemlének. Az általa szerkesztett és részben írt kötetek közé tartozik az angol nyelven is megjelent Agrárvilág Magyarországon 1848–2004 című agrártörténeti összefoglalás. A falusi és a városi népesség művelődéstörténetéről szól az Élet falun és városon című könyve. A Mezőgazdasági Múzeum júniusban ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. A jubileum kapcsán beszélgettem az intézmény Főigazgatójával.

Milyen személyes kötődése van a mezőgazdasághoz és ezen belül az állattenyésztéshez?
A családom gazdálkodó múltján kívül például az, hogy a budapesti Eötvös Loránd Egyetemen rendszeresen tartok órákat a magyar agrárium 19–20. századi történetéről. A mezőgazdaság minden ágáról és a feldolgozóiparról is beszélgetünk a diákokkal. Mindig népszerű a fajtaváltás témaköre. Azt vizsgáljuk, hogy a tőkés piacgazdaság, a polgárosodó társadalom fogyasztási igénye hogyan hatott az állattenyésztésre.

Európa legnagyobb mezőgazdasági múzeumának helyt adó Vajdahunyadvár a létét hazánk egyik legnagyobb hatású földművelésügyi miniszterének, Darányi Ignácnak köszönheti. Az alapításának 125. évfordulóját nemrég ünneplő múzeumnak milyen szerepe lehet abban, hogy a természettől, a földtől és az állatoktól elszakadt mai emberekhez közelebb hozza ezt a csodálatos ősi szakmát?
Ez a múzeum a vidéki Magyarország fővárosi kapuja, ahol állandó és tematikus kiállításokkal mutatjuk be a mezőgazdaságunk és állattenyésztésünk történetét, az egykori falusi életet, népszerűsítjük a kiváló minőségű hazai termékeket, élelmiszereket. Szükség van erre, és a jövőben még nagyobb szükség lesz arra, hogy az emberekkel megértessük, milyen fontos a hazai élelmiszer- termelés, és ezzel összefüggésben a talajjal, a vizeinkkel való okos bánásmód. Várjuk, hogy a Vajdahunyadvár történelmi épületrekonstrukciója elkezdődjön. A belső tartalmat is meg kívánjuk újítani. A nagy múltú állattenyésztésünket és lovas kultúránkat új megközelítésben, a 21. század emberének értelmezésében kell bemutatni. Kiemelt figyelmet kapnának a hungarikumok, és high-tech bemutatót is tervezünk a mezőgazdaság jövőjét jelentő precíziós gazdálkodásról.

Büszkén szoktuk mondani, hogy állattenyésztő nép vagyunk. Ezt a kijelentést a múzeumban található gyűjtemények mennyiben támasztják alá?
Kiállításainkban a kezdetektől, 1896-tól folyamatosan jelen van az állattenyésztés. Van törzskönyvgyűjteményünk, és többször szerveztünk a szarvasmarhatartást, a sertés- vagy a lótenyésztés eredményeit bemutató kiállítást. Ilyen a ma is megtekinthető Nemzeti Lókiállításunk. Állatcsontgyűjteményünk összehasonlító anyagot ad az egykori és a mai háziállatfajtákból. Egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezünk a szürkemarha és a hortobágyi racka koponyáiból, csontvázaiból. Az Állattenyésztési Gyűjtemény a nagy- és a kisállatok külterjes és belterjes tartásával kapcsolatos tárgyakat mutatja be. Nálunk található Konkoly Thege Sándor és Ujhelyi Imre saját gyűjteménye. Szeretettel várjuk a Magyar Állattenyésztők Szövetségét, tagszervezeteit és a tenyésztőket is!

Az interjú a MÁL júliusi lapszámában jelent meg.